RSS Feed

Jön a basszista és anekdotázik

Csontos Tibor - 2015. 01. 10. 8:09:35 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Jön a basszista és anekdotázik

Önéletrajzi könyvében Keith Richard kivasalta Mick Jagger heréjét. Csevegős kötetében pedig Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa csacsogja ki ötven éves együttesének némely kulisszatitkát. Megtudjuk például, hogy Ciki, a dobosuk érdes, mint a smirgli, Benkő Lacit rossz nézni, ahogyan koncertek előtt máig izgul, és milyen érzés, amikor Omega-koncerten a zenekar két tagjának vendégzenészként kell fellépnie, hogy az Omega rapszódiájában vannak hamis hangok is.

Akik nem bejáratosak az Omega háza tájára, s persze, bizonyosan ők vannak többen, és elolvasták Mihály Tamás Basszus! Omega! című életrajzi csevegését, azok szegényebbek lettek egy illúzióval. Mert sok lufi kilukad, ahogyan halad előre a kötet megmászásában a halandó rockkedvelő. A sok évtizedes várakozás izgalmával, mert hát az Omegáról, az első magyar rockkapitalista zenekar történetéről, benne a rockarisztokrata tagokról valamiért soha nem jelent meg összefoglaló kötet. Néhány éve Kóbor János ugyan belekezdett az önéletírásba, és több mint ötven órányi interjú is hever valahol, de egyikből sem lett semmi. Erre jön a basszista és anekdotázik, leplet ránt le és kihúzza az Omega kártyavárának alsó lapjait. 

Kétségtelen, hogy nem kis marketingértéke van az Omega ötven évének, melynek végén a műfaj legendás képviselői közül utoljára megkapták a Kossuth-díjat is, kérdés persze, milyen szájízzel vették át. Erről nem ír Mihály, helyette inkább Kóbornak üzen, hallgatná-e meg a Last Minute című szólólemezének (mármint Mihály Tamás albumának) Charlie által előadott, Utolsó dal című szerzeményét, amit eredetileg Omega-lemezre és Kóbornak írt. Azt sem tudja Mihály, lesz-e még klasszikus értelemben vett Omega-koncert. Értsük ezalatt azt, hogy csak ők öten lépnek koncertszínre. Voltam szimfonikus, vendégzenészes Omega-hangversenyen. A közönségnek valójában mindenütt az a bizonyos klasszikus ötösfogatos Omega kellett, minden más csupán udvarias tapsot hozott elő. 

Basszus! Nem is olyan szép ez az Omega-menyasszony! - mondhatjuk, amikor azt olvassuk, hogy Omega-lemeznek hirdetett albumon nem játszott Mihály Tamás és Molnár Elefánt György, hogy a szerző szerint Benkő azért is tart egyre jobban a színpadi szerepléstől mert a technika napról napra misztikusabbnak tűnik számára és ezen az aggodalmán az sem segített, hogy másik billentyűst hívtak mellé. Cikit  pedig Mihály nem hívta meg a Last Minute felvételeire, ezért az egyik koncerten szerette volna eljátszani a szólómeze egyik dalát, a dobos közölte, nem dobolja el, mert nem Omega-nóta. A basszista könyve voltaképpen arról is szól, hogy  - ezt le is írja -, hogy a korábbi, egymást segítő kiscserkész mentalitást, a bajtársiasságot, a szolidaritást hogyan váltotta fel a zenekarban az egyéni érdekek előtérbe helyezése, miként kezdett el működni az együttesben a kapitalizmus. 

Abból a korai időszakból szívesen emlékszik Laux Józsefre, akivel együtt alkották a legjobb, bassz+dob alapot. Miként Keith Richard írta Élet című könyvében: Charlie Watts dobjátéka az ágyat jelenti számomra, amire szépen rádőlhetek. A Rolling Stones agya, Keith Richard sem babusgatja önéletírásában zenésztársait, Jaggert is tisztességgel kiosztotta páváskodása, szólóprodukciói miatt, amiket Stones-múltjával árult, sőt Sir Mick szexuális potenciálját is kibeszélte. Mégis gördülnek tovább a kövek, az üzlet nem tűri el a finnyáskodást, a sértődést. A Stones is meztelen, de máig hagy maga után füstjeleket. Miként az Omega is. 

Mert hát  azért Mihály Tamás is eljut odáig, hogy kijelentse: kivételes dolog az Omega együttes tagjának lenni. Kesereg, hogy egy ilyen egyedülállóan hosszú és sikeres pálya végén jó lett volna egy utolsó lemezre énekelni, hogy manapság mit érez és gondol az Omega erről az ötven esztendőről.
A biztonság kedvéért azért ő leírta mindezt.  

Fotó: -a-
Lap tetejére